Egynapos viharrekord született

A nagy csalódás: jégverésre nem minden biztosítás fizet
Fizet-e a biztosító viharkár esetén?

Tömegével érkeznek a vihar utáni kárbejelentések a biztosítókhoz, a végleges kárösszeg becslésére azonban egyelőre senki nem vállalkozik, ám az biztosnak tűnik, hogy az egynapos viharok között a mostani rekordot döntött – közölte a Biztositas-kalkulator.hu. Nagy károk keletkeztek, s még nagyobb csalódás is érheti a károsultakat: jégverésre nem minden biztosítás fizet.  Az első gyors összegzés szerint a legnagyobb kár a gépjárművekben, a háztetőkben és a kerti bútorokban esett. Mivel komplett rendezvényeket is szétvert az orkánerejű széllel érkezett eső – helyenként jég – a biztosítók az elmúlt évek legnagyobb összegű kárkifizetésére készül. A helyzet óráról, órára változik.

Volt, akinek a kocsiját verte rommá éjszaka a jég, de olyan is akadt szép számban, akinek a háza tetejét vagy a kéményét vitte el az országon tegnap eset óta végigvonuló, egyes helyeken tomboló vihar. A biztosítók megkezdték a kárfelmérést, de nehéz tartani a lépést a bejelentésekkel, mert a vihar az ilyenkor szokásos kár”kártípusok” minden válfaját produkálta – mondta a 25 biztosítóval szerződött www.biztositas-kalkulator.hu biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója. Németh Péter szerint elképzelhető, hogy ez, a hidegfronttal érkezett időjárási jelenség lehet az elmúlt évek egynapos viharai között a legkegyetlenebb, már most rekord közeli kárbejelentések száma, folyamatosan csörögnek a telefonok, s egymásnak adják a kilincset az ügyfélszolgálaton a károsultak. Az alig félnapos tapasztalatok alapján már most biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy, ami viharkár csak létezik, az szinte mind bekövetkezett már. És még nincs vége, hiszen az ország egyes területeire csak mostanában érkezik meg a hidegfront kegyetlen előfutára. Németh felhívja a figyelmet, hogy jégkárra csak az a biztosítás fizet, amelyikben van külön ilyen kitétel, ezért lehetőleg mindenki tegye meg a legszükségesebb óvintézkedést – legalábbis ott, ahová csak ezt követően ér oda a vihar. Ahhoz ugyanis, hogy a biztosítók garantáltan fizessenek, a károsultnak lehetőségeihez mérten a kármentést is meg kell kezdenie és a gondatlanságnak még az árnyékát is kerülni kell – figyelmeztet a szakember.

A bejelentések száma percről percre nő, egyelőre még megbecsülni sem lehet, hogy mi lesz a vége – mondta Németh, aki szerint már most biztos, hogy egynapos rekordot fognak zárni. Az első gyors összegzés szerint a legtöbb kár a kinn hagyott, vagy éppen a vihar idején úton volt járművekben keletkezett – rádőlt fák, jégverés, stb. -, de az ingatlanok terén is jelentős lehet a veszteség, amit egyelőre még megbecsülni sem mernek a szakértők. Már csak azért sem, mert a vihar komplett rendezvényeket is szétvert, az ezekben keletkezett tízmilliós nagyságrendű károkat most mérik fel a szervezők.

Kapcsolódó cikkek

Napelem tetőre

Megújuló energiaforrások Magyarországon

A világon egyre több helyen találkozhatunk a megújuló energiaforrások hasznosításával.

Globális piaci trendek és fogyasztói magatartás az ásványvíz piacon

Globális piaci trendek és fogyasztói magatartás az ásványvíz piacon

A globális ásványvíz piac dinamikus terület, ahol a fogyasztói igények és a piaci trendek folyamatosan változnak.

Ingyenes online képzések, vállalkozás témában

Ingyenes online képzések, vállalkozás témában

Magyarország nemzetgazdaságának kiemelkedő kihívásaira válaszul készült el az eddigi legátfogóbb KKV-nak szóló INGYENES, képzési csomag a BIB-nél.