Akkor jó a festmény, ha érzelmeket vált ki

A bajorországi városban, Neuburgban történt meg az eset, hogy a tulajdonos olyan képekkel dekorálta a kávézóját, mely nagy felháborodást keltett a nyugalomra vágyó vendégek között. Többen is szóvá tették ugyanis, hogy Peter Schiele festményei túl durvák és túl provokatívak egy ilyen hely díszítésére. Gerda Engl, a tulajdonos természetesen hallgatott a fogyasztókra, és sajnos mivel azok létszáma is megcsappant, ezért kénytelen volt levetetni az összes festményt a falakról.

Az ilyen eset nem túl gyakori Németországban, de más helyeken, még Magyarországon sem. Itt is lehet azonban extrém kivételekkel találkozni, ilyen volt például, amikor 2013-ban betiltották Dés Márton, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakos hallgatójának kiállítását Budapesten. Az érintett galéria igazgatója telefonon tájékoztatta a festőt, hogy nem tarthatja meg kiállítását, mivel a meghívó képi és poétikai anyagát botrányosnak és erkölcstelennek tartotta.

A művészek tehát olykor akadályok elé kerülnek, hiszen az emberek ízlésvilága igen eltérő, és általában a többség véleményét helyezik előtérbe bizonyos esetekben.

Ennek ellenére szerencsére a festőművészet folyamatosan virágzik, számos galériában és boltban, vagy ma már webshopban is vásárolhatunk kiemelkedően szép alkotásokat, és a festők a legtöbb esetben inkább kapnak elismerést és dicséretet, mint ellenszenvet.

A modern művészi alkotásokon át az absztraktig minden megtalálható például a Festménybolt.hu oldalon, érdemes tehát kicsit szétnézni és egy szép, saját ízlésünknek megfelelő képpel díszíteni a szobánkat.